Dr. Horváth Attila a magyar közművelődés első „nagy generációjának” egyik jelentős egyénisége. 1965-ben a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen szerzett diplomát történelem–földrajz–népművelés szakon. 1965-től a Szolnok Megyei Művelődési Központban kezdett dolgozni, amelynek később az igazgatója lett. 2000-ben bekövetkezett nyugdíjazásáig a Szolnok Megyei Művelődési és Ifjúsági Szolgálat igazgatója volt.
Pályafutása során elsősorban a hagyományos népművelésen túli határterületekkel foglalkozott. Az 1970-es években a mindennapi kultúrával, a család kultúraközvetítő szerepével. Az 1980-as évtizedben a kulturális turizmus felé fordult az érdeklődése. Horváth Attila kiemelkedő érdeme a kultúra és a turizmus, a turizmus és a közművelődés kapcsolatainak szisztematikus áttekintése, szorgalmazása és népszerűsítése volt. E témából doktorált és két könyvet is írt. Az országos szakmai szervezetekhez sok szállal kötődött, részt vett az 1997-es CXL. törvény előkészítésében. Előadásai, publikációi, felsőoktatási, közművelődési és idegenforgalmi szakértői, szakfelügyelői munkája révén sokan ismerték az országban.
A rendszerváltás előtt két ciklusban volt a Magyar Népművelők Egyesületének választott alelnöke. 2019-ben bekövetkezett haláláig az egyesület megyei szervezeteit összefogó választmányt vezette. 2013-ban jelentette meg a „Fény-Árnyék (egy hivatásról életmetszetben)” című könyvét. A kötet Horváth Attila személyes sorsán keresztül ad egyfajta nem monografikus szakmatörténeti összegzést, hitelesen és plasztikusan bemutatva a népművelői pálya társadalmi elfogadásához, országos intézményesüléséhez, sikereihez és bizonyítható eredményeihez vezető utat.