Horváth Margit tanári hivatását a Pécsi Pedagógiai Főiskola Pszichológia Tanszékén kezdte tanársegédként, majd 1955-ben Kőszegre került a középfokú tanítóképző intézetbe, ahol egy év múlva már igazgatóhelyettesnek nevezték ki. Tevékeny szerepe volt abban, hogy a képző Szombathelyre költözött és felsőfokúvá vált.
Falai között 1962-ben indult el az országban elsőként a rövidesen modellé váló népművelő-könyvtár szakos képzés. Évtizedeken át ő volt a tanítóképző, majd a Berzsenyi Dániel Főiskola főigazgató-helyettese.
Pszichológiát tanított és az andragógia tudományát, melynek egyik hazai úttörője, tanítási tematikáinak kidolgozója, népszerűsítője volt.
Rendszeresen publikált. Legjelentősebb munkájában a népművelő-könyvtáros szakon végzett hallgatók életútját tárta fel és ezzel hivatásuk elismertetését szolgálta. (1978) Tudományos és szakmai bizottságokban munkálkodott, többek között az MTA Andragógiai Albizottságában. Példaadó értelmiségiként közéleti szerepek sokaságát látta el, felső oktatóként tudományos ismeretterjesztést is végzett.
Munkáját számos kitüntetéssel ismerték el, ezek közül a legjelentősebb a Munka Érdemrend arany fokozata és a Szombathely Kultúrájáért Életmű-díj.
„Dicsősége az embernek akkor van, ha felismeri, hogy van valami, ami az életénél több, és ha ezért a többért az életét odaadja” – tanítja Hamvas Béla.
Horváth Margit életét a felsőoktatás, a közművelődés ügyéért, szeretett intézményéért, a diákokért, a kollégákért, a közért áldozta.
Tudatosan, fegyelmezetten élt, tudatosságra ösztönzött és fegyelmet tartott. Mindenkor elegáns, megjelenésében is példaadó volt, a kötetlen együttléteken önfeledten nevető, éneklő, táncoló, jókat adomázó.
Idejét nem kuporgatta a maga számára. Rendszeresen megjelent a diákrendezvényeken, a gyakorlati helyszíneken és a kollégák intézményen kívüli szereplésein. Osztozott sikereikben.
Ajtaja mindenkor nyitva állt, hozzá szinte kopogtatás nélkül be lehetett lépni.
Nyugdíjas éveiben a feledhetetlen kollégáról, dr. Kiss Gyuláról elnevezett egyesületben érezte a legjobban magát, az egykori munkatársak, a nyugdíjassá érlelődő tanítványok s a jelen példamutató népművelői, könyvtárosai körében. Az övéi között hányta-vetette meg a világ dolgait.
Korán megérkezett a maga egész életen át tartó életkorába. Fizikailag, lelkileg és gondolkodásában haláláig örökifjú maradt.
Elajándékozott élet az övé.