Annak a korszaknak cselekvő szereplője, tanúja és szociológus feltérója, melyről Cseh Tamás is énekelt abban az időben. Az „ifjúsági klub”. Diósi Pál neve összeforrott ezzel az „innovációval”.
Nem könnyű gyerekkor, a vészkorszakban elveszített édesapa hiánya, szakmunkásképzői kamasztapasztalatok után magyar és népművelés szakos hallgató lesz az ELTE Bölcsészettudományi Karán. Csepelen, a Királyerdőn kezdte hivatásos népművelői munkáját, itt élte meg az izgalmas 60-as évek végén a „hivatalos elvárások” és a fiatal nemzedék közösség-, és kultúrateremtő igényei, szükségletei közti különbséget. Elkötelezetten, konfliktusokat vállalva állt ki az utóbbiak szolgálata mellett. Útkereséseiről, tapasztalatairól hamar publikált is. A 80-as évekre tehető máig dokumentumértékű kutatásainak publikációja, melyeknek a Népművelési Propaganda Iroda (később Múzsák Kiadó) lett kiadója. Így térképezte fel a Kozák-téri, s a Frankovics ifjúsági klub belső szerkezetét. Bölcsészdoktori oklevelet szerzett, később pedig kandidátusi oklevelét a „Fiatalok csoportképződési esélyei a formálisan szervezett ifjúsági klubokban” című értekezéséért.
Az ifjúságkutatás úttörői közt tartjuk számon, a szociológia világában először hozott létre önálló kutatói vállalkozást, a „Diodata” nevű céget. Szociológusi érdeklődése később más területekre is kiterjedt, a taxisok, az idegenvezetők, a prostituáltak világát kutatta, s adott ki kutatásairól fontos könyveket.
Önéletrajzi kötetében (Végtelen mínusz egy) kendőzetlen őszinteséggel szól életéről, benne a közművelődésben zajlott küzdelmeiről, magánéleti viharairól, gyászáról.