Korán elveszítette édesanyját, majd 17 évesen teljesen árva lett. A település szegénynegyedében nevelte özvegy, gyermektelen nagynénje, aki varrásból tartotta fenn magukat, járatta iskolába a sajátjaként szeretett rokon fiút. Gyula jól tanult és sportolt. Legendásan „sportos” osztályban érettségizett 1956-ban.
A pesti egyetemen magyar – történelem szakra járt és a BEAC-ban atletizált. A BEAC pálya egyik szertárában lakott szerénynek sem mondható körülmények között. Két év után otthagyta az egyetemet, dolgozni ment, hogy fedezhesse tanulmányi költségeit. A nyírségi Porcsalmára került képesítés nélküli nevelőnek. Nyíregyházán szerzett tanári diplomát 1976-ban. Porcsalmán nősült, ott született meg a két gyermekük, ott élte szakmai élményekben, sikerekben leggazdagabb, legboldogabb éveit. Gyerekszínjátszó csoportjával mutattak be országos visszhangot kiváltó darabokat. (Este a fonóban, Ludas Matyi, Lenne bár mindig napfény, Koldus és királyfi) Nagynénje betegsége 1979-ben hazahívta. Művelődésiház-igazgató lett. Újra kezdte a gyermekszínjátszást, és folytatta a diáksport-pedagógiai munkát. 1983-tól művelődési ház igazgató, majd pedagógus Kunadacson. Sikereket ért el adacsi atlétáival is. Nyugdíjasként a szíve visszahúzta szülővárosába. Pihenés helyett fáradhatatlanul dolgozott a közéletben, bekapcsolódott a cigány kisebbségi önkormányzat munkájába, ahol elnökké is megválasztották. Sok cigány családon igyekezett segíteni tanácsaival, ügyes-bajos dolgaik intézésével. A kistérségben konzulensi szerepet vállalt, az ÁMK-ban pedig délutánonként részt vett a hátrányos helyzetű cigány tanulók fölzárkóztatásában, tehetséggondozásában. Különösen atlétikában voltak eredményesek tanulói.
Az ÁMK volt a második otthona. Tanácsaival, meglátásaival mindig felkereste az aktuális ÁMK igazgatót… Rendszeresen részt vett az ÁMK nyugdíjasok rendezvényein, mert közénk tartozott, ő maga volt az ÁMK!” – emlékezett rá Horváth Tibor igazgató.
Munkásságáért 2010-ben a Bács-Kiskun megyei közgyűlés elnöke elismerő kitüntetésben részesítette.
Globálisan gondolkodó, a világot megváltani akaró, törekvéseiben megalkuvást nem ismerő, igazi humanista volt, bízott a nevelés mindenhatóságában, bízott az emberekben. De öntörvényű, makacs, nehéz ember is volt, magányos harcos, akinek nagyszerű ötletei gyakran azon vallottak kudarcot, hogy kiváló elméleti felkészültsége, kreatív fantáziája igen csekély gyakorlati érzékkel párosult. Minden idegszálával szentmiklósi, az egykori „szélmalmok városa” gyermeke, aki modern Don Quijote-ként találta meg magának a mai szélmalmokat.(Balogh Mihály nyomán)