Sikeres egyetemi tanulmányai után Palócföldi falusi tanárként szembesült először a közművelődés és a közoktatás elszakíthatatlan kapcsolatával (színházpótló iskolai előadások, közösség fejlesztés, új klubkönyvtár felépítése stb.). Ezt követően az úttörőmozgalom „kultúrfelelőse” lett. A drámapedagógia, a neofolklorizmus (táncház-mozgalom), a játszóház, olvasótáborok megannyi újítását alkalmazta szaktáborokban, vetélkedőkben, fesztiválokon, egyéb programokban. Szerkesztőbizottsági tagja volt a hetvenes éveben 30 000-res példányszámban megjelenő Kincskereső folyóiratnak.
Kandidátusi disszertációjának megvédése után országos kutató-fejlesztő intézetbe került, ahol az integrált nevelési-művelődési intézmények (ÁMK-k) kutatása és fejlesztése lett fő feladata. Az intézményrendszer életkorhoz kötött buta sorompóinak lebontását tűzte ki célul.
A társadalmi átalakulások idején megannyi művelődő közösségnek, szervezetnek volt alapítója, tisztségviselője (Amatőr Bábosok Országos Tanácsa, Magyar Drámapedagógiai Társaság, Általános Művelődési Központok Országos Egyesülete, Kisiskolák Szövetsége stb.)
Megannyi tudományos és ismeretterjesztő publikációjának, könyveinek, tanulmányainak fókuszában az iskola és a közművelődés világának együttes megújulási esélye áll.
Egyetemi oktatóként miskolci előzmények után, a fővárosi ELTE Pedagógiai-Pszichológiai Karán a Játék- és szabadidőszervező tanár mesterképzés szakfelelőse volt.