1965-ben született. Főiskolai tanulmányai után a bodrogkeresztúri Faluházban kezdte közművelődési tevékenységét 1986-ban. A Tokaj-hegyaljai településen olyan közösségépítő folyamatokat indított el, melyek közül jó néhány napjainkban is befolyásolja a község kulturális életét.
Népművelő diplomája mellé történelem és informatika tanári oklevelet is szerzett. E végzettségeit hasznosítandó, már 1991-től felnőttoktatóként, oktatásszervezőként is tevékenykedik. 1989-től 2002-ig volt titkára, majd elnöke a Sárospataki Népfőiskolai Egyesületnek. Két cikluson át Magyar Népfőiskolai Társaság alelnöke is volt.
1990-től 2004-ig múzeumi népművelőként dolgozott a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Múzeumi Igazgatóságon.
A közművelődési szakma 2004–2007 között ismerte meg igazán a nevét. Ekkor a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közművelődési és Idegenforgalmi Intézet igazgatójaként végezte munkáját. Számos szakmai innovációt vezetett be ez idő alatt, melyek a megye közművelődési feladatellátását még eredményesebbé tették. A hagyományos módszertani, szakmai szolgáltatói feladatok mellett nagy hangsúlyt fektetett a megyei kollégák közösségének erősítésére.
2007-ben lett közművelődési szakértő. A települési általános közművelődési feladatellátás vizsgálata mellett átfogó, elemző munkával is rendszeresen megbízták. Szakértői tevékenysége auditori feladatokkal bővült. Több közművelődési szervezet minőségirányítási rendszerét értékelte, menedzselte.
A szakmából elsők között lett EU-s pályázati bírálati szakértő. E területen szerzett tapasztalatait számos projekt tervezésénél és sikeres lebonyolításánál kamatoztatta. A nevéhez fűződik az ún. „TÁMOP Műhely”, mely a Budapesti Művelődési Központ és a Magyar Népművelők Egyesülete közös gyermekeként az egyik leglátogatottabb szakmai fórum volt 2008 és 2013 között. A Műhely mellett az Észak-magyarországi régióban több települési intézményt vezetett végig sikerrel az uniós projekt és a felnőttképzési akkreditáció rögös útján, így például Ózd, Sárospatak, Pásztó, Cigánd, Nyíregyháza, Sajószentpéter közművelődési intézményeit.
A Bodrogközben zajló egyik projekt szakmai vezetőjeként 17 település kulturális alapellátását állította talpra. Nemcsak a képzések, hanem a térséget átfogó információs felület működtetése is elnyerte a szakma elismerését országszerte.
A határon túli magyar kultúra ügyét a kilencvenes évek eleje óta hasonló sikeres munkával támogatja. Pályázatok készítésével, képzési programokkal, tapasztalatcserék koordinálásával járul hozzá az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület magyar házainak eredményeihez.
A Zempléni Múzsa Társadalomtudományi és Kulturális folyóirat kiadásával kapcsolatos teendőket 2002 óta végzi lelkiismeretesen mint lapigazgató.
A Magyar Népművelők Egyesületének elnökeként 2016-tól sokat tesz azért, hogy a szakemberek közösségét hasznos új ismeretekkel segítse, hálózati munkánkat fejlessze, a kis és nagy települések közművelődési tevékenységét helyben használható módszerekkel, eljárásokkal javítsa.
Tagja a közművelődési szakmai továbbképzési engedélyeket bíráló szakmai bizottságnak. Több képzési program kidolgozója, rendszeres oktatója az ilyen jellegű továbbképzéseknek.