Gabnai Katalin (1948 – )

A viharsarokról érkező, a diákszínjátszáson nevelkedő fiatal népművelőt az öntevékeny kultúra fellendítésének korszakába lépő fővárosi Népművelési Intézet fogadja magához. Kezdetben a Kutatási Osztály adminisztrátora, aztán a továbbképzési osztály kreatív munkatársa, de szembeszökő érdeklődése a színház világa iránt, hamar elnyeri „jutalmát”: az amatőr színjátszó mozgalom koordinációját végző, jelentős alkotókat, szervezőket felvonultató osztály állományába kerül. Ebben a szellemi kohóban, Debreczeni Tibor vezetése alatt válik a gyermekszínjáték megreformálójává, a drámapedagógia magyarországi meghonosítójává. Tanít, maga is rendez. A központi úttörőegyüttes 1979. évi bemutatója (Aki bújt, aki nem) már annak idején nagy feltűnést keltett iskola-, és társadalomkritikai üzenetével, hiteles gyerekábrázolásával (hiszen a drámapedagógia módszertanát alkalmazó rendezés lényegében a gyerekek tapasztalataira, játékaira, improvizációira épített, a dramaturg csak egybefűzte az élményszerű epizódokat. Nevéhez fűződik az első drámapedagógiai kézikönyv (Drámajátékok) megírása, kiadatása, az első, drámapedagógiát oktató felsőoktatási intézményi szervezeti egység létrehozása, mindmáig az ő alapozó munkálatai alapján zajlanak a pedagógus-továbbképzésben az akkreditált szakirányú képzések, melyeknek mindig része a gyakorlati hagyományismeret is. Rövid minisztériumi időszakához az ún. Csokonai-program elindítása fűződik. A debreceni nagyerdőn tanítványaival pipázó, Csurgón korszerű iskolai játékokat szerző, betanító, a felvilágosodás eszméi iránt elkötelezett költő életútjának tanulságait kínálta fel a pedagógus-, és népművelőjelölteknek. Növendékei az ország minden táján iskolákban, művelődési otthonokban, művészeti iskolákban, felsőoktatásban követik Gabnai Katalin példáját. Ezenközben drámaírónak, színikritikusnak is a jegyzett szerzők közé tartozik.