1947-ben születt Újpesten. Jelenleg Szárligeten él. Két, ma már felnőtt, családos fiúgyermek édesanyja, és hat unoka nagymamája.
1976-ban Szombathelyen a Tanítóképző Intézetben népművelés-könyvtár szakon végezett, majd a 1985-ben Debrecenben a Kossuth Lajos Tudományegyetemen kapott diplomát.
1976-tól 1993-ig dolgozott Veszprémben a Megyei Művelődési Központban. Munkája színes és sokrétű volt. Szervezett mindent, amivel megbízták: veszprémi koncerteket, előadásokat, előadó esteket, pódium műsorokat, országos és nemzetközi fesztiválokat, balatoni programokat földön és vízen. Kitalálta és megvalósíthatta művészeti sorozatokat, művelődési eseményeket.
Kapcsolatokat épített művészekkel, társadalmi szervezetekkel, szakmai munkatársakkal, intézményvezetőkkel.
1977-tól 1990-ig a Veszprémi TV Találkozó szervezető titkári teendőivel bízota meg a Magyar Televízió és az intézményünk vezetése. Nagy lelkesedéssel, szeretettel és élvezettel végezte ezt a munkát is. A televízió elnökétől három alkalommal kapott Nívó-díjat elismerésül.
Veszprém város vezetése is folyamatosan elismerte munkáját, Veszprém Megyéért Érdemérem arany fokozata boldog tulajdonosa.
1993-ban visszaköltözött Budapestre és a Fővárosi Művelődési Ház Közművelődési osztály osztályvezető-helyettesi, majd osztályvezetői beosztásban dolgozott.
Pályázat útján 1999-től a XI. kerületi Önkormányzat által újonnan alapított Karinthy Szalon igazgatója lett. Egy új intézmény létrejötte, bevezetése a köztudatba, műsorpolitikájának kialakítása izgalmas, de nem minden esetben hálás feladat volt számára.
2002-től 2007-ig Biatorbágyon a Faluház és Karikó János Könyvtár igazgatója volt. Ez idő alatt épült meg a színházterem a kiszolgáló helyiségekkel, valamint a Közösségi Ház, sikerült megalapoznia egy korszerű, a kornak megfelelő városi közművelődési intézmény működését.
1998. óta, a Magyar Művelődési Társaság alapításától annak a titkára. Olyan elnökök, mint Jankovics Marcell, Földiák András számítottak, számítanak a munkájára.. Büszke arra, hogy Nagy Gáspár, Varga Domokos, Szemadám György, Juhász Judit, Buglya Sándor és még más elnökségi tagoknak segíthetett. Részben ennek is köszönhető, hogy ma is működik ez a civil szervezet..
A Magyar Népművelők Egyesületének alapító tagja, 19. sz. tagsági igazolvány tulajdonosa.