Padisák Mihály (1930 – 2014)

Az ifjúsági rádiózás kiemelkedő alakja, játékmester.

Az ötvenes évek elején jelentkezett rádióriporternek, egyhavi próbaidő után vették fel és ötven esztendeig dolgozott a Magyar Rádióban. Főleg ipari helyszínekről tudósított, de mivel rendszeresen publikált gyerekekről gyerekeknek szóló elbeszéléseket, folytatásos regényeket, kapott egy visszautasíthatatlan ajánlatot. Ő lett a magyar rádiózás első és akkoriban egyetlen ifjúsági témákkal foglalkozó riportere.

Irodalmi műsorok, vetélkedők, dokumentumjátékok és sorozatok fűződtek a nevéhez. Íróként több, népszerű ifjúsági regényt írt. Legismertebbek Kanóc kalandjai (Éljen a száműzetés, Kanóc, az emberszelídítő, Kanóc, az életművész).

Először Miska bácsi levelesládája címmel jelentkeztek az adások, mindig színész személyesítette meg a kívánságokat teljesítő Miska bácsit. Huszonöt év után aztán változott a műsor koncepciója. Padisák Mihály kapta a szerkesztő mellett a műsorvezető szerepét is. A tinédzserek legjobb barátjává és bizalmasává vált. Akadt olyan esztendő, amikor tizenhétezer levelet kapott, sokan írtak a határon túlról is. Egyetlen küldemény sem maradt válasz nélkül, ebben pedagógusok és pszichológusok segédkeztek neki.

A hazai játékkultúra terjesztésében alkotott jelentőset. Játékgyűjteményei, módszertani kötetei a művelődési házak, úttörőházak gyermekfoglalkozásainak alapvető bázisai voltak, a képzés során is hasznos olvasmányok.