Wenczl József (1945 – 2014)

A pilisvörösvári német nemzetiségi kulturális hagyományok éltetője és továbbfejlesztője.

Pilisvörösváron született.  Gyerekkorában a településen általános német nemzetiségi hagyományok között nevelkedett és érdeklődése már fiatalon a néptánchagyományok megőrzésének és továbbadásának az irányába fordult. Első munkahelye még tizenévesen, 1962-ben a Magyar Hajó- és Darugyár lett, ahol több mint húsz évet dolgozott, 1983-ig, fizikai munkakörben, mint mintakészítő. 1973-ban néptáncoktatói végzettséget szerzett.  1983-ban pedig megszerezte a Budapesti Tanárképző Főiskola oklevelét is, közművelődés-néprajz szakon. Ettől kezdve mintegy negyedszázadon keresztül, 2008-ig az időközben városi rangra emelkedett szülőhelyének művelődési házában kapott állást, előbb német nemzetiségi kulturális szakelőadóként, később az intézmény vezetőjeként.

Közben ő lett az 1954-ben megalakult helyi német nemzetiségi táncegyüttes koreográfusa, szakmai vezetője, majd elnöke, 2006-ban pedig elnyerte a Pilisvörösvári Német Nemzetiségi Táncegyüttes tiszteletbeli elnöki címét is. Az együtteshezmég 1961-ben csatlakozott, az alapító Hidas-Herbst György biztatására, és 1975-ig volt aktív néptáncos, közben 1965-től a Budapesti Központi Nemzetiségi Táncegyüttesnek is tagja lett, 1969-től pedig a pilisvörösvári gyermek tánccsoport vezetését is magára vállalta.

Egyre többször készített saját koreográfiákat, melyeket a pilisvörösvári együttes mellett rendszeresen táncoltak Dunaszentmiklós, Iklad, Leányvár, Mórágy, Pilisszentiván, Szomor és Szár tánccsoportjai is. Koreográfiái megalkotásához felhasználta azon gyűjtőmunkáinak eredményeit is, amelyeket 1973-tól kezdve folytatott Baranya, Bács-Kiskun, Vas, Fejér, Tolna és Pest megyék németlakta településein, a nemzetiségi lakosság körében még élő népdalokat, néptáncokat, hagyományokat gyűjtve.

Munkája elismeréseként két alkalommal – 1989-ben és 1996-ban – is elnyerte a Magyarországi Németek Szövetségének Koreográfusi Nívódíját; 2014. októberében pedig, több mint fél évszázados kiemelkedő táncművészeti tevékenysége, illetve a magyarországi németek tánckultúrájának megőrzésében és továbbadásában táncosként, koreográfusként és művészeti vezetőként játszott kiemelkedő szerepe elismeréseképpen, a Pilisvörösvári Német Nemzetiségi Táncegyüttessel megosztva elnyerte Pilisvörösvár Város emlékérmét is, 2014. október 26-án, tragikus hirtelenséggel vesztette életét. 2020. augusztus 3-án „Pilisvörösvár Város Díszpolgára” posztumusz kitüntetésben részesült.