Kuti Mária 1936-ban született Balassagyarmaton. Édesapja Hajmáskéren volt református lelkész, tanítóként végzett édesanyja pedig a háztartás vezetése mellett a gyülekezeti élet alkalmainak szervezésében tevékenykedett mellette. A szülők empátiával, mélységes odaadással, a szolgálatot komolyan véve végezték családi és közösségi munkájukat, ezért környezetükben egyöntetű tisztelet, megbecsülés és szeretet vette őket körül. Kuti Mária alsó tagozatosként a hajmáskéri Református Elemi Népiskola tanulója volt 1942 és 1946 között. A II. világháború keresztülviharzott az egész országon, így Hajmáskéren is megrendítő, embertelen, keserű emlékeket hagyott maga után. Mária szülei úgy döntöttek, hogy őt – legidősebb gyermek lévén – Balassagyarmatra küldik az ottani rokonokhoz, hogy nyugodt körülmények között folytathassa a tanulmányait. Nagyapja, dr. Mikó Pál a Balassi Bálint Gimnázium magyar–latin szakos tanára a kisváros egyik köztiszteletben álló embere volt. Nagyanyja, aki szintén okleveles tanító volt, olyan igényesen nevelte nyolc gyermekét, hogy mindannyian diplomát szereztek. Balassagyarmaton 1950-ben kitűnő eredménnyel végzett, visszatért Hajmáskérre, majd a veszprémi tanítóképzőbe jelentkezett, ahová azonban osztályidegen származására hivatkozva nem vették fel. Édesapja magántanulónak íratta be a Pápai Református Kollégium Gimnáziumába. Becsülettel el is végezte az első évet, levizsgázott, de korábbi vágyait nem adta fel. Különbözeti vizsgát tehetett a veszprémi tanítóképzőben, s így bekerülhetett az ottani második osztályba. 1954-ben kitűnő eredménnyel érettségizett a veszprémi tanítóképzőben. Dédelgetett vágyának megfelelően olyan helyen akart állást vállalni, ahol még élnek a népszokások. Rimócot választotta,.Két tanévet töltött itt. Ezekre az évekre örömmel tekintett vissza, hiszen beteljesíthette azt, amire vágyott.. Csodálatos mesevilágnak tűnő, megtestesült valóság volt az, amit ott megtapasztalt. A népviseletben járó falusiak, a meleg időben mezítlábas kisiskolások, a sokféle népszokás szépsége, érdekessége, az élet földhöz kötő, rögös nehézségei, s az emberek derűs világa gazdag élményeket nyújtott számára. Énekkart működtetett, községi könyvtárt vezetett, bábszínházat hozott létre. 1959-ben Litérre kérte magát, Meggyőződése volt, hogy a magyarság kultúrkincséhez tartoznak a népi játékok és táncok, amiket kivétel nélkül minden gyermekkel meg kellene ismertetni. Vallotta Kodály gondolatát: „a nevelő nem lehet el e játékok beható ismerete nélkül. Megannyi elismerése közül az Életfa díj és a Magyar Örökség díj fejezte ki munkássága jelentőségét. Életpályája kiemelkedő pillanata volt, amikor a 2001-ben a község polgármestere lett. . Részese volt annak a csoportnak, akik megalakították az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesületet. Alapítója és több évig elnöke volt a Megyei Néptánc Egyesületnek. Hetvennyolc évesen megtért teremtőjéhez. Litér művelődési házának névadója. (Pintér Katalin, Ertl Balázs visszaemlékezése alapján)