Tar Károly magát szerényen tanárnak és költőnek tartotta. 1933. január 26-án született Izsákon. Egyetemi tanulmányait 1953-ban kezdte meg a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen és 1957-ben szerzett kitüntetéses magyar-történelem szakos tanári oklevelet. Néhány évig a debreceni Ady Endre Művelődési Otthon munkatársa volt. 1960-ban a Kossuth Lajos Tudományegyetem Felnőttnevelési Tanszékére került, ahol tanársegédként, adjunktusként, később címzetes egyetemi docensként dolgozott. A Horthy-korszak művelődéspolitikájáról írt doktori disszertációját 1963-ban védte meg. A címzetes egyetemi docensi címet 1978-ban kapta az oktatási minisztertől. Egyetemi oktatói állása mellett 1964-től előbb fél, majd teljes állásban a városi tanács művelődésügyi osztályán osztályvezető-helyettes, majd 1975-től osztályvezető volt.
Amikor 1990-ben nyugdíjba vonult, érdeklődése homlokterébe a költészet került, több mint harminc verseskötete jelent meg. A 2023. év első napján hunyt el.