1983 óta dolgozik a közművelődés területén, így ismeri a közművelődés múltját, jelenét és azokat az irányokat, körülményeket, amelyek meghatározták az elmúlt évek kulturális fejlődését. Jelenleg is a Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft. munkatársa, mint kulturális szakértő adja át tudását, tapasztalatait a jövőt formáló fiatal kollégáknak. Eddig végzett megbízatásai során nincsen olyan terület, amit ne ismerne, akár a közösségek fejlesztéséről, művészeti csoportok menedzseléséről, nemzetközi fesztiválok szervezéséről, megvalósításáról, pályázatírásról, minőségbiztosítási koordinációs tevékenységről, vagy vezetői megbízatásról volt szó.
Kezdetektől tagja a Magyar Népművelők Egyesületének. 2022-ben az a megtiszteltetés érte, hogy megválasztották a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Népművelők Egyesülete elnökének. A Közművelődési és Közgyűjteményi Dolgozók Szakszervezetének elnökségi tagjaként a közművelődési vidéki tagozatot vezeti. Folyamatosan tanul, képzi magát tanfolyamokon, konferenciákon, tréningeken vesz részt. Eddigi tapasztalatai alapján meggyőződésévé vált, hogy változó világunk megkívánja a folyamatos alkalmazkodást, és a kulturális szervezetek fejlesztésének is az egyik elengedhetetlen feltétele a jó kommunikáció. A személyes kapcsolatteremtés az a belső tartalék, ami a közművelődési intézményeknek, nonprofit kulturális vállalkozásoknak is lehetőséget biztosít a fejlődésre.
Egy-két kedves rendezvénye: Diósgyőri Várjátékok (1988-1998), Nemzetközi Formációs Táncfesztivál és Európa Bajnokság (1998-2016), Legyetek jók, ha tudtok…-színházi ősbemutató (1998), RegimentFest – Díszelgő Alegységek Nemzetközi Fesztiválja (2006-2008), Kultúrházak Éjjel-Nappal – Utazás a Középkorba a Földtől a csillagokik (2021) Művészeti csoportjaim: KÖDMÖN Formációs Táncegyüttes, Miskolci Mazsorettek
Díjai: 2006 EuroPAS táncdíj a tehetségfejlesztésért, 2008.Wlassics Gyula díj, 2021. Miskolc Város Nívódíja
Tanulmányai: népművelés történelem szakos tanár – Nyíregyháza, kulturális menedzser KKDSZ Akadémia – Budapest, kulturális mediátor – Miskolci Egyetem.
Hitvallását az alábbi idézettel lehet összefoglalni:
„A kultúra minden alkotótevékenység összegző ereje: az emberi értelem társadalmi hasznosulása” (Gabriel Garcia Marquez/