Pályáját a csömöri művelődési házban kezdte, majd a csurgói Csokonai Művelődési Ház (1968-1973) és a visegrádi Mátyás király Művelődési Ház (1973-1977) igazgatója lett. Egy rövid, asztalosként eltöltött kitérő után, a ’80-as években vállalati népművelőként dolgozott (Ganz-MÁVAG, Út- és Vasútépítő Vállalat). Ekkor fordult a figyelme a munkahelyi népművelés korszerű módszereinek kidolgozása felé. Számos disputa, párbeszéd, képzés, továbbképzés, tréning szervezője és előadója volt. Célja az volt, hogy az új szakma kereteit, alapfogalmait, sajátosságait, funkcióját együtt határozzák meg a gyakorló népművelőkkel, a tudományos közélettel és a gazdaság szereplőivel. Tagja volt a Munkahely és művelődés című módszertani periodika szerkesztőbizottságának és a MNE legnagyobb létszámú és legaktívabb szakmai szervezete, a Munkahelyi Művelődés Szakmai Szervezete titkára volt.
A ’80-as évek derekán az Országos Műemléki Felügyelőségnél helyezkedett el. Megszervezte a Műemlékek Országos Bizottságát, megalapította a Dercsényi Dezső sajtódíjat, az 1987/88-as tanévben pedig meghirdetett egy 10 fordulós, a kreativitásra és hasznosságra koncentráló országos középiskolai vetélkedőt Örökségünk Őrei címmel, minden idők legzseniálisabb vetélkedőjét.
Végül 1991-ben a Pénzügyminisztériumba került, a kisebbségi önkormányzatok és a média támogatásával foglalkozott. Bár a közeg idegen volt, népművelői szaktudása határozottan hasznosnak bizonyult: A működési folyamatokat látva át ugyanis, amelyeket a szabályozások, rendeletek elindíthattak egy sor buktatót még azok hatályba lépése előtt ki lehetett iktatni.
Ghyczy Tamás ízig vérig népművelő volt. Bárhova vetette is az élet, így gondolkodott, így dolgozott. Mindig nagy ívű tervei, „Szent Céljai” voltak. A tökéletességből nem engedett, nem bírta a középszerűséget, az „alibizést”, képtelen volt a megalkuvásra, ezért is volt számos konfliktusa. De mindig a cél lebegett a szeme előtt, mindig e mentén konfrontálódott, sosem bántott senkit személyes ellenszenv vagy ok alapján. Az volt a mottója, hogy „csak az nem követ el hibát, aki JÓL dolgozik”. A munkájába maximális energiát és időt ölt, még akkor is, ha ez a családjával töltött idő rovására ment, mert mindig a közösség szolgálatát helyezte előtérbe.
Elismerései: A Magyar Népművelők Egyesületében végzett kiváló munkájáért (1979), Podmaniczky-díj (1990), (pénzügy)Miniszteri elismerő oklevél kiemelkedő szakmai munkáért (1994 és 2000)