Pavlovics Attila a pécsi közművelődés ismert személyisége. A Janus Pannonius Tudományegyetemen szerezte első diplomáját népművelés-magyar szakon. Első munkahelyén a baranyai Egerág község általános iskolájában tanított és koordinálta a helyi kulturális életet. 1984-ben került vissza Pécsre, ahol a VOLÁN Művelődési Házban művészeti vezetőként irányította a munkásművelődést, patronálta a nagy múltú Bartók Béla Férfikar tevékenységét. Színjátszó kört, művészeti bemutatókat szervezett a vállalat dolgozóinak. 1987-ben a pécsi Kodály Zoltán ének-zene szakos Gimnáziumba ment dolgozni közművelődési tanárnak. Lelkesen szervezte az iskolai kórusok fesztiválokon való részvételét, az intézmény kulturális programjait. 1994-től a TIT Pécsi Nyelviskola igazgatója. 1996-tól a 2010-es évek közepéig a pécsi Polgármesteri Hivatalban művelődési referens, közművelődési csoportvezető, majd a kulturális alpolgármester referense volt. Részt vett a Világörökségi pályázat elkészítésében és megvalósításának irányításában, az Európa Kulturális Fővárosa Projekt szervezésében és monitoringozásában, a pécsi Zsolnay Kulturális Negyed létrehozásában. Ápolta a testvérvárosi kulturális kapcsolatokat, Arad városától ezért a kiemelkedő teljesítményéért „Kiválósági Díj” kitüntetést is kapott. Kiemelkedő közművelődési tevékenységét az egyesület Lemle Géza-díjjal ismerte el. 2015-ben került a városházáról a kulturális intézményrendszer irányítói posztjára. Kezdetben igazgatóhelyettesként, majd pályázat útján a 14 egységből álló Pécsi Kulturális Központ igazgatójaként alakított ki az intézményben a lakosság teljes spektrumára kiterjedő közművelődési szolgáltatási rendszert. Irányítása alatt a kulturális központ „Minősített Közművelődési Intézmény Címet” nyert el. Közben szakmai ismereteit is megújította. Számtalan szakmai továbbképzésen vett részt, a Pécsi Tudományegyetemen posztgraduális képzésben művelődési és felnőttképzési menedzser szakképesítést szerzett. Ezt követően PhD hallgató a PTE Interdiszciplináris Doktori Iskoláján, ahol 2009-ben PhD Abszolutórium végzettséget szerzett. A kulturális igazgatásban és a közművelődési szakterületen szerzett szakmai ismereteit és tapasztalatait széles körben kamatoztatta. Közművelődési szakértőként és auditorként több dunántúli településen segítette a helyi önkormányzatok és intézmények, kulturális közösségek működését, a helyi kultúra fejlesztését. E témakörökben számos szakmai publikációt is megjelentetett. A kulturális közéletben évtizedek óta részt vesz. Aktív tagja és kulturális bizottságának elnöke a Baranya Megyei Szervezetének, elnöke a Pécsi Ércbányász Koncert Fúvószenekarnak, elnökségi tagja a Pécs-Baranyai Kórusszövetségnek, elnöke a Pécs és Környéke Kertbarát kör Bacchus Borklubnak. Eredményes szakmai tevékenysége Pécs városban és annak határain túl is ismert és elismert. Jelentősen járult hozzá a helyi kultúra értékeinek megerősítéséhez, a helyi kulturális innovációk kezdeményezéséhez, felkarolásához.