Jelölt beküldés
Elérkezett az idő, hogy összegyűjtsük, kik is vagyunk mi, népművelők, közművelődési szakemberek, közművelődési munkatársak, vezető közművelődési szakemberek, kulturális szervezők…
A Magyar Népművelők Egyesülete weboldalán létrehoz egy virtuális arcképcsarnokot, melyet együtt kívánunk feltölteni Veletek.
Horváth Gyuri kollégánk elvesztése után érkezett dr. Csider Sándor ny. főiskolai docenstől egy megemlékezés, egy emlékirat Vas megye kiemelkedő szakemberéről, és egy kérés, hogy tegyük fel az egyesület honlapjára. A kezdeményezés nagyon jó. Kicsit továbbgondoltuk az ötletet, és úgy döntöttünk, hogy foglalkoznunk kell a Sándor által felvetett hiányunkról, hiszen nincs olyan felületünk, nincs dicsőségfalunk, ahol össze tudnánk kötni az arcokat, személyiségeket és a szakmánkat. A jelenlegi online rendszerben, az általunk működtetett online közösségi térben minimális technikai fejlesztéssel működhet országos szakmai szervezetünk felületén ez az arcképcsarnok. Felhívó jelleggel a szakembereink ilyen formában való összegyűjtését kiterjesztjük az ország területére, az ország összes szakemberére, azokra, akik most aktívak, nyugdíjas kollégáinkra és természetesen azokra is, akik már nem lehetnek közöttünk. Ezen a felületen lehetőségünk lesz publikálni az általatok megküldött írásos anyagokat.
Kérünk minden kollégát, hogy gondolja át a környezetét, települését, megyéjét, kapcsolatrendszerét, és az értéktári munkánkat egészítsük ki azzal, hogy a személyekre is koncentrálunk!
A korrektúrázott szöveges anyag maximális hossza 3000 karakter, melyet az űrlapba feltöltve várunk. A korrektúra nélküli szövegeket nem fogjuk tudni feltenni.
A feltölthető JPG vagy PNG formátumú fotó mérete minimum 500×500 pixel felbontású legyen.
Ha élő személyről van szó, a beküldött felterjesztéshez kérünk egy nyilatkozatot arról, hogy a személy hozzájárul a megjelenéshez.